Blog

Szűrők

A világ folyamatosan változik, így a benne élő emberek élete és az étkezés megítélése is. Őseink idejében, még a hűtők és a gáztűzhelyek feltalálása előtt, teljesen máshogyan étkeztek az emberek, azt kellett elfogyasztaniuk, amit megtermeltek, és ami romlandó volt, így napokig ették ugyanazt az ételt. Később a főzés könnyebb lett, a főzés mindennapos tevékenységgé vált….

A birsalmából készült édes és meglehetősen tömény birsalmasajt igazi őszi-téli klasszikus, és bár egyre kevesebben állnak neki otthon elkészíteni, piacokon és kisboltokban azért még találkozhatunk vele. A hagyományos birsalmasajt csupán gyümölcsből és cukorból készül, ez utóbbiból jó sok kell bele, ezért nem nevezhető kifejezetten diétás édességnek. Különféle kiszerelésben és méretben árulják, de aki otthon saját…

Az Interfood blogján már számos fűszer bemutatásra került, többek között a csillagánizs, a fahéj és a szerecsendió. Némelyiket napi szinten használjuk, mégis lehet újat mondani róluk, hiszen a fűszerek eredetéről, gyógyhatásairól, vagy éppen változatos felhasználási módjaikról kevesen tudnak. Ezúttal a szegfűborsot fogjuk közelebbről megvizsgálni, ami nem tartozik szorosan a hagyományos magyar konyha ízeihez, mégis érdemes…

A máj igazi megosztó étel, igen népes rajongótábora van, míg mások kifejezetten utálják, rágondolni sem bírnak, nemhogy megenni. Sok tévhit kering a májfogyasztással és májkészítéssel kapcsolatban, ezek közül a legnagyobb tévedés, hogy méreganyagokat tartalmaz. Ezzel szemben számos vitamin és ásványi anyag forrása, ráadásul ha jól van elkészítve, nagyon finom. Az Interfoodnál ezen a héten főszerepben…

Vannak dolgok, amik széppé teszik még a hideg, szeles, esős napokat is, és hozzátartoznak a kellemes őszi-téli hangulat kialakulásához. Ilyen a kandallóban ropogó fa hangja, egy csésze forró tea, a sült tök illata és persze az utánozhatatlan sült gesztenye. Igen ám, de otthon sütni gesztenyét nem olyan könnyű feladat – ha nem jól kezdünk hozzá,…

A néphagyomány, a magyar néplélek számos kincset és tudást őriz, melyek ismeretével az emberek könnyebben el tudtak igazodni a nehézségekkel teli világban. Nagyszüleink még tudták, hogy az év adott napjain figyelni kell az időjárást, hogy vannak olyan fennmaradt népi bölcsességek és megfigyelések, melyekből következtetni lehet az előttük álló tavasz csapadékosságára, vagy éppen a tél keménységére….

Mivel fizethet?