Blog

Szűrők

Címke: mandula

A brownie egy meglehetősen tömény, kívül fényes, belül szaftos, csokoládé alapú sütemény, mely az elmúlt évtizedek során az egyik legnépszerűbb desszertté vált a világon. A legtöbb étterem étlapján jelen van, rengeteg édesanya süti otthon, mert a család nagy kedvence, és szinte végtelen számú variációban létezik. Az alaprecept a legtöbb helyen hasonló, ám az, hogy utána…

Elsőre a legtöbb embernek ötlete sincs, miről van szó, de a kérdezőnek is fel van adva a lecke, hiszen nem is olyan egyszerű kiejteni ezt a furcsa szót. Az olaszul jól beszélők előnyben vannak, az Itáliában élők pedig már biztosan mosolyognak, hiszen ez az ő szeretett kekszféleségük, ami a külföldiek számára olykor igen nagy meglepetést…

A tél, ami gyermekeink és az ételek viszonyát illeti, több szempontból is kihívás elé állítja a szülőt. Kevés a gyümölcs, pláne a hazai, amit a kicsik lelkesen fogyasztanának, és zöldségek közül sem éppen azoknak van szezonja, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében. A harsány, szemet gyönyörködtető színek helyett ilyenkor a szürkébb, földszínű hozzávalóké a…

Kezdetben vala a mákos… Aztán az idők változása hozta a kistestvéreket… Olvasgasson kikapcsolódásképp a diós gubáról, melyet az Interfood csokoládéöntettel gazdagítva küld az ön asztalára! Majd megtudják, ha kilenc nagypénteki gubát megesznek – tartotta a mondás egykor. Azt jelentette, hogy egy házasság tartósságát akkor lehet megítélni, ha már kilenc évet együtt töltött a férj és…

Néha, ha nehéz a nap, csak kicsi kell, hogy jobb színben tűnjenek fel a dolgok. Például elég egy jól megválasztott, az irodába rendelt ebéd, hogy a főnök ne tűnjön olyan kicsinyesnek, a munkanap meg olyan végeláthatatlan hosszúnak… Persze, ilyenkor a paprikás krumpli (legyen bár nagy kedvenc) nem elég… Valami elegánsabbra, valami rafináltabbra, valami izgalmasabbra van…

Mivel fizethet?