Mire jó a leves?
Ha a gyerekek körében felmérést készítenénk, hogy mit utálnak a legjobban, a listán szinte biztosan helyet kapna a délutáni alvás és a leves. A levessel kapcsolatban sok gyereknek kell megélnie azt, hogy már azzal jóllakik, és utána nem jut hely a másodiknak, hiába készült éppen a kedvence. Érthető tehát a tiltakozásuk, annál is inkább, mert […]
Gyermekünk a tányér körül – étkezésről étkezésre (II.)
Helyes étkezésre tanítani gyermekeinket a nevelés szerves része – jó esetben. Kellő tudatossággal és következetes odafigyeléssel már kisgyermekkorban megalapozhatóak a felnőtt kor szokásai. Jó, ha ez eszünkbe jut akkor is, ha a legegyszerűbben megoldható uzsonna hazafelé a büfésnél megvásárolt kürtős kalács lenne… És szülőként azt is érdemes tudatosítani, hogy az otthon kialakított jó szokások később […]
Ideális étkezések egy ideális napon, azaz így is ehetne a család…
Hátha egyszer sikerül megvalósítani… Talán nem is annyira bonyolult egy ideális napot szervezni az étkezés szempontjából. Bár kétségtelen, hogy némi szervezést, felkészültséget és tudatosságot igényel. Viszont a saját és gyermekeink egészsége szempontjából hatalmas lépés lehet, és ha egyszer már összejött az „ideális nap”, akkor nincs más teendő, mint annak a napnak a tanulságait és rutinjait […]