Blog

Szűrők

Gyermekünk a tányér körül – étkezésről étkezésre (II.)

Helyes étkezésre tanítani gyermekeinket a nevelés szerves része – jó esetben. Kellő tudatossággal és következetes odafigyeléssel már kisgyermekkorban megalapozhatóak a felnőtt kor szokásai. Jó, ha ez eszünkbe jut akkor is, ha a legegyszerűbben megoldható uzsonna hazafelé a büfésnél megvásárolt kürtős kalács lenne… És szülőként azt is érdemes tudatosítani, hogy az otthon kialakított jó szokások később megvédik gyermekeinket, hogy az aktuális divatdiéták áldozatai vagy a táplálkozászavarok betegei legyenek, elhízzanak, cukorbajjal küszködjenek stb.

A fejlődő szervezetnek (is) szüksége van valamennyi élelmiszercsoportra. A közös étkezések alkalmával beszéljen erről a kicsiknek! Mondja el, hogy a szénhidrátok biztosítják testünk számára az energiát, amely nélkül fáradékonyak leszünk. Nem szabad azonban túl sokat enni belőle, mert amit nem használunk fel, zsír formájában raktározódik el. Tanítsa meg neki, és mutasson példát azzal, hogy a szénhidrátot teljes kiőrlésű gabonából, hántolatlan rizsből, gyümölcsökből, zöldségekből készített ételekként eszi meg a család.

A zsírok koncentrált energiaforrások, amelyek feltétlenül szükségesek egyes vitaminok hasznosulásához is. Megtalálhatóak a húsokban, tejtermékekben is, de akkor étkezünk helyesen, ha inkább a növényi forrásból származóakat részesítjük előnyben, vagyis zömében diót, mogyorót, olívabogyót fogyasztunk a zsír bevitelére. Miközben főz a gyerekeinek, vagy kitálalja az Interfoodtól megrendelt ebédet, beszéljen nekik a vitaminok, az ásványi anyagok vagy a bőséges rostfogyasztás fontosságáról! A kicsik minden efféle tanulásra nyitottak, és higgye el, egy életre megjegyzik, hogy a banánban sok a magnézium, és az jó az izmoknak meg az agynak, a tojás meg szuperétel, amitől a kiscsibe is makkegészségesen bújik elő stb…

Kis gyakorlattal és kitartással rutinná tehető, hogy a napi öt étkezés mindegyike megfelelő arányban tartalmazza a szükséges tápanyagokat. És ez nem jelent ízetlen, élvezhetetlen étkezéseket, sőt! Egyszerűen bevethető trükk például, ha minden egyes alkalommal kerül az asztalra szezonális, nyers zöldség vagy gyümölcs – a gyerekek előbb utóbb megszokják, hogy egy teljes ebédnek vagy vacsorának ez is része, a kis étkezések pedig egyenesen kiválthatóak egy kis gyümölccsel vagy hasábokra szeletelt zöldséggel. Naponta többször kerüljön a tányérra vagy az uzsonnás dobozba teljes kiőrlésű gabonából készült termék, sovány tejtermék, különféle olajok. Naponta egyszer vagy hetente néhányszor építsen a menübe húsokat, húskészítményeket, halat, tojást, hüvelyeseket vagy krumplit!

Ön elegendő folyadékot iszik? A példa mindenek felett fontos. Szerezzen be menő kulacsot a gyerekeknek, reggel töltse fel vízzel, és biztassa őket, hogy rendszeresen igyanak belőle! Már egy két-három évesnek is majdnem 1 liternyi vízre van szüksége naponta! Meséljen neki az emberi testről, arról, hogy sejtjeink nagy részét a víz építi.

Ha szülőként van energiája heti menüt tervezni, sok olyan szempontot építhet be a család táplálásába, amelyek a mindennapok sodrásában elsikkadnak. Próbálja ki a tervezésnek ezt a módját! Ha a család közös asztalhoz ül, kapcsolják ki a tévét, legyen szabály, hogy a felnőttek ilyenkor nem olvasnak újságot, a gyerekek távolra teszik okostelefonjaikat! Figyeljenek csak az étkezésre és egymásra, ismerjék meg, mi miért került az asztalra, gondoskodjanak a maradékról, és mindenekfelett: élvezzék az evést úgy, hogy tiszteletben tartják saját testüket és az ételeket is!

Ez is érdekelheti

Az édesanyák láthatatlan munkája

Idén május 7-re esik május első vasárnapja, vagyis az anyák napja, amire már az egészen kicsi gyerekek is nagy odaadással készülnek, gyakorolják az óvodában a műsort, készítik a kézműves ajándékokat, mondják a verset. Felnőttként is felköszöntjük az édesanyákat ezen a jeles napon, de vajon észrevesszük, mi mindent tesz a családért a mindennapok során? Az Interfood…