Blog

Szűrők

A spenótot a legtöbb ember nem szereti, legalábbis ezt gondolja róla. Ennek oka gyerekkorunk legutáltabb menzás emléke, az erőteljesen zöld színű, íztelen, lisztes, tejes, kissé csomós főzelék, ami mellé mindig főtt tojás és hideg, íztelen főtt krumpli volt a feltét. A menzás spenótfőzeléket tényleg nehéz szeretni, akinek mégis sikerült, az biztosan gyakran eszi még ma…

A vegán és a paleolit táplálkozás egyik nagy kihívása, hogy a korábban megszokott és szeretett tejtermékeket hogyan helyettesítsük. Néhány évtized alatt egész iparág fejlődött ki a növényi alapanyagú termékek előállítására, feldolgozására. Ma már lehet a boltban vásárolni növényi joghurtot, pudingot, sajtot. Természetesen ezek íze teljesen más, mint a tehéntejből készülteké, és szigorúan véve a megnevezésük…

Ha nyár, akkor dinnye, fagyi, limonádé, sült hekk, lángos és persze főtt kukorica. A csöves kukorica aranyáron megy a Balaton partján, éppen ezért, érdemes otthoni körülmények között elkészíteni. Erre több lehetőségünk is van, főzhetjük, süthetjük, sőt, még le is fagyaszthatjuk, ha szeretnénk a téli vitaminszegény hónapok során is egy kis nyarat kóstolni. Az Interfood e…

Fantasztikus hírt kapott az Interfood csapata – 2023. július 20-án egy kedves ügyfelünk, aki már több mint 10 éve heti rendszerességgel rendeli ebédjét az Interfoodtól, betöltötte a 100. életévét! Boldog születésnapot, Nóra néni! A kerek jubileum apropóján utánanéztünk, hogyan is festett a világ száz évvel ezelőtt, Nóra néni születésének idején. Egy évszázaddal ezelőtt 1923-ban még…

Az élelmiszerpazarlás világméretű probléma, ami nemcsak a pénztárcánkat terheli meg, hanem az egész bolygónkat is. Hiába tudjuk, hogy ételt kidobni vétek, mégsem lehet mindig kiszámolni pontosan, mennyi élelmiszerre lesz szüksége a családnak a hét folyamán. Az egyik legnagyobb kihívás a pékáru mennyiségének eltalálása. Tipikus probléma, hogy vagy nem marad egy falat sem belőle, vagy éppen…

A nyári melegek és hőhullámok próbára teszik az emberi szervezetet. Természetes reakció, hogy nagy melegben nincs akkora étvágyunk, mint hidegebb időben. Mivel agyunk hőháztartásért felelős területe az étvágyat is szabályozza, ilyenkor inkább a testhőmérsékletre koncentrál, ami az éhségérzet rovására megy, így kevésbé érezzük magunkat éhesnek. A kánikula egyik járulékos előnye tehát, hogy hőségben jóval könnyebb…

Mivel fizethet?