Blog

Szűrők

Az őszt sokan nem szeretik. Emlékeztet az elmúlásra, rövidebbek a napok, sok az eső, fúj a szél, kevesebb a spontán mulatság… Ízlés dolga, hiszen közben az ősz teremti meg a behúzódó esték hangulatát, a téli ünnepekre való készülődést, és az ősz teszi igazán megbecsülendővé a melegebb, könnyebb időket is az évben – ahogyan csak a…

A mindennapos, életünket szinte 24 órában átszövő internethasználatnak sok árnyoldala lehet. Szerveznek is ezekről konferenciákat, írnak cikkeket, és vitatkoznak róluk a villamoson. Jól értve és okosan kihasználva azonban a világhálót, könnyedén állíthatjuk fejlődésünk, jobb létünk szolgálatába (és még az ebédünket is házhoz rendelhetjük a segítségével). Ebben nincs semmi újdonság. Magyarországon minden ötödik gyermek túlsúlyos, amin…

Végy egy egész világon népszerű ételt alapként, keress hozzá hazai előzményeket, helyezd egy világra szóló rendezvény fénytörésébe, hintsd meg a vasfüggöny mögötti titokzatosság fűszerével, adj hozzá erős marketinget, és süsd ki: ez a hortobágyi palacsinta alapreceptje. De lássuk csak sorban! Születésekor előételként definiálták, de talán ma kevesen vannak Magyarországon, akik ezt a gazdag és bőséges…

sztrapacska

Eljött az ideje a juhtúrós sztrapacskának! Ha odakint hűvös és barátságtalan az idő, kell valami, ami megvigasztal az íróasztal mögött… Mit szólna egy laktató, gazdag ételhez, amiben a kedvencei találkoznak: galuska, zamatos juhtúró és szalonnapörc. Már rendelheti is a sztrapacskánkat, hogy néhány pillanat alatt elégedettség töltse el, az élet mégsem annyira zord, mint az az…

babgulyas

A paraszti étrend úgy tartotta számon a babételeket, különösen a bab(os)gulyást, mint afféle köztes megoldást: kicsit hétköznapi, kicsit már ünnepi fogásnak számított. Leginkább szombaton került az asztalra – a szokás egyébként még a nyolcvanas évekbeli Magyarországon is megfigyelhető volt. Elterjedt, népszerű növénnyé a bab a XVII. században vált hazánkban, előtte ritkaság volt, és drágán mérték,…

Letűnt korok, még felidézhető, békebeli napok, retro életérzés vagy előremutató gasztrotrend: a somlói galuskának mindegy. Bármelyik skatulyában megtalálja, sőt kiköveteli elsőségét. A somlói galuska legenda, Magyarország talán legkedveltebb édessége, világszínvonalú, turistáknak mutogatandó finomság, olyan előkelő és népszerű desszertek unokatestvére, mint az olasz tiramisu vagy az angol trifle. Csak jobb! Meghatározó tulajdonsága, hogy nem tűri, ha…

Mivel fizethet?