Blog

Szűrők
petrezselymes-karalabe-fozelek

Petrezselymes karalábéfőzelék sült kolbásszal

Ahogy haladunk előre az időben, minden évben egyre gyorsabbak lépjük át a tavaszt, eltűnnek az átmeneti hónapok, és a télből egyenesen a nyárba száguldunk, a nyarat pedig gyorsan beköszöntő hideg követi. Az idén sincs ez másképp, a hosszú télből szinte azonnal nyár lett, mindenféle átmenet nélkül. Valaki ellopta a tavaszt. Sok kára származik ebből adódóan a termelőknek, és azok sem örülnek, akik szeretik a vékony tavaszi kabátos, kellemesen hűvös, de már nem hideg időjárást. Akadnak azonban olyanok is, akik annyira várják már a nyarat, hogy cseppet sem búslakodnak, inkább azonnal izzítják a nyári felszereléseket, és örömmel fogadják a hétről hétre megdőlő melegrekordokat.

Tábortűzön sült finomságok, krumpli, kukorica, szalonna, virsli. Grillezett zöldségek, grillkolbászok és grillfűszerben pácolt húsok ideje ez – családi sütögetésre fel! Mi tegyenek azok, akik valamilyen okból nem ehetik a fent felsorolt élelmiszereket? Például mert a paleo étrendet követik? Természetesen számukra is van megoldás: léteznek már paleo kolbászok, melyeket megsüthetünk vagy grillezhetünk, és bűntudat nélkül fogyaszthatjuk őket. Az Interfood ételfutár a paleolit étrend lelkes híveinek kedveskedve felkutatta ezt a kolbászt, és jó szívvel készíti el megrendelőinek. Köretként pedig gondolkodhatunk valamilyen friss és szezonális zöldségben, akár grillen sütve, akár más módon elkészítve. E heti menünkben egy új és izgalmas főzeléket kínálunk Önnek: a petrezselymes karalábéfőzeléket.
A főzelékek jellegzetesen magyar ételek, sok nemzet nem is ismeri őket. Egyesek szerint ez a magyar „szegénykonyha” hozadéka, évtizedeken keresztül kevés pénzből kellett nagy mennyiségű és tápláló, laktató ételt készíteni az asszonyoknak. A klasszikus főzelékek mellett, mint a borsófőzelék, a répafőzelék, a krumplifőzelék vagy a kelkáposzta főzelék, a karalábéfőzelék talán kevésbé ismert. Az elkészítése ugyanúgy történik, mint a többi főzeléknek. Feltesszük sós, borsos és fokhagymás vízben főni az apró kockára vágott karalábét, majd ha megpuhult, pirospaprikás és petrezselymes rántással berántjuk. Hogyan néz ki mindez a paleolit verzióban? Szakácsunk kókuszzsírt, kókusztejet és tápiókakeményítőt használ a tiltott összetevők helyett, így bárki bátran fogyaszthatja.

De nem csak a paleolit étrend követőinek ajánljuk ebédünket, ezt az ételkülönlegességet bártan fogyaszthatják cukorbetegek és diétázók is. Ha fontos Önnek az egészsége, és nem szeretne drága éttermekben várakozni a kiszolgálásra, akkor válassza a házhoz rendelést, mi pedig segítünk abban, hogy tartalmasan tudja tölteni mindennapjait, és ne kelljen egész nap a tűzhely és a mosogató ellőtt állnia.

Ez is érdekelheti

Szürkeség? Nem! Gyermekeink egészsége télen

A tél, ami gyermekeink és az ételek viszonyát illeti, több szempontból is kihívás elé állítja a szülőt. Kevés a gyümölcs, pláne a hazai, amit a kicsik lelkesen fogyasztanának, és zöldségek közül sem éppen azoknak van szezonja, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében. A harsány, szemet gyönyörködtető színek helyett ilyenkor a szürkébb, földszínű hozzávalóké a…