Blog

Szűrők

Ha ebben a januári szürkeségben kell a romantika, akkor rendeljen tőlünk egy igazán görög fogást, souvlakit ebédre! Ki az, akinek a görögökről ne a napfény, a tenger, az elnyúló csönd, a hosszú szieszták és a remek ételek jutnának eszébe? Ha már oda nem is utazhatunk minden vágyakozó percben, azt megtehetjük, hogy az egyik leghíresebb ételük…

A dúsan rakott, szépen terített, szeretteink által körülült asztal elengedhetetlen része a decemberi ünnepi időszaknak. Óriási öröm a karácsonyt úgy ünnepelni, az új évet úgy köszönteni, hogy a szív hálával van tele, a tányér pedig testet-lelket kényeztető jó falatokkal. Csak az a fránya elhízás, cukorbetegség, érrendszeri zavar ne lenne… Mert a szezon hagyományos ételeiben túl…

Az, hogy a lencsefőzelék értékes étel, abból is sejthető, hogy a Bibliában Jákob egy tál lencséért veszi meg az elsőszülöttség jogát a bátyjától, Ézsautól… A történet persze kicsit szövevényesebb ennél, de ez semmiben sem kisebbíti azt a tényt, hogy a lencse ősi és rendkívül fontos tápláléka az embernek; nagy kár, hogy mi, magyarok leginkább csak…

Okostelefon van, okosóra van, okos otthon létezik. Csak okos emberből van kevés, ha az ünnepi étkezésekről van szó… Ideje, hogy okos ünnepünk is legyen! Miért kellene annak, hogy karácsonyi vacsora, karácsonyi ünnepek, szilveszter olyan fogalmakkal társulnia, mint túlevés, felszedett kilók, gyomorrontás, kidobott ételek? Lehet erről másképpen is gondolkodni, és még csak különösebb forradalom sem kell…

Micsoda desszert! A magyar asztalok felett át-átvonulnak a muffinok, macaronok, amerikai palacsinták trendjei, de trónjáról letaszítani a madártejet még egyiknek sem sikerült. Kedvenc volt, kedvenc most, és amíg a tyúkok tojást fognak tojni, amíg a tehenek tejet adnak ezen a bolygón, kedvenc is lesz a madártej – és nem csupán nálunk, hanem a franciáknál, az…

Előkelő nevet visel ez az étel, egy előkelő, gazdag történelemmel rendelkező hely nevét. A gödöllői töltött csirkemell és a gödöllői mézes csók a névadó város hajdani nagyságának emlékét őrzi. Gödöllőt a XIV. században alapították, és bár a török hódoltság alatt szinte teljesen néptelenné vált, később újra benépesült. A XVIII. században Grassalkovich Antal volt erre a…

Mivel fizethet?