Blog

Szűrők
márton nap

Márton-nap a világ körül

A Márton-napi libasült és lakoma nem csak hazánkban bevett szokás, hanem a keresztény világ szinte összes országában. Mivel Szent Márton a 4. századi Franciaországban élt, és ott lett püspök, a hozzá kötődő hagyományok is Franciaországban jelentek meg először, onnan terjedtek el előbb Skandináviában és Nagy-Britanniában, majd Németországban és Közép-Kelet-Európában. Ahány ország, annyiféleképpen ünneplik november 11-ét. Bár a libasült szinte mindenhol hozzátartozik Szent Márton ünnepéhez, ezt leszámítva jócskán akadnak eltérések, ezért összeszedtünk néhány érdekesebb szokást a különböző népek hagyományaiból.
Belgium egyes részein Szent Márton napja nem az evésről szól, hanem a gyerekekről. November 11-én reggelre Szent Márton ajándékot hoz nekik, mint nálunk a Mikulás december 6-án.
Csehországban a libasült mellett az újbor is fontos szerepet játszik az ünnepen, ezért Prágában hagyományosan november 11-én, délelőtt 11:11-kor töltik ki a vendéglősök az első pohár Márton-napi borokat a vendégeknek.
Észtországban Márton ünnepe összekapcsolódik a halottak ünnepével. Az észt gyerekek ezen a napon felnőtt jelmezt öltenek, és házról házra járva énekelnek, illetve vicceket mesélnek, amiért édességeket kapnak – hasonlóan a más országokban október 31-én tartott halloweenhez.
Németországban november 11-én este a gyerekek maguk készítette lámpásokkal vonulnak az utcán, miközben Márton-napi dalokat énekelnek. Egyesek szerint a lámpások azt a világosságot szimbolizálják, amit Márton hozott a szegények életébe jócselekedeteivel.
Nagy-Britanniában marhát vágnak liba helyett ezen a napon, illetve létezik a „Szent Márton nyara” kifejezés, ami arra utal, hogy az időjárás általában megenyhül egy rövid időre november 11-e környékén, mielőtt beköszöntene a tél.
Írországban Márton-nap előestéjén hagyományosan feláldoznak egy kakast, a vérét pedig összegyűjtik, és szétlocsolják a ház négy sarkában. Az írek nagy becsben tartják Szent Mártont, mert egyes források szerint az ő unokaöccse volt Szent Patrik, Írország védőszentje.
Szicíliában is megemlékeznek a Márton-napról, a helyiek ilyenkor Moscatóba (muskotályba) mártogatott ánizsos süteményt esznek a tiszteletére.
Mi, magyarok leginkább libalevessel és libasülttel ünnepeljük a Márton-napot, ezért természetesen az Interfood ételfutár kínálatában is megtalálhatóak a libás fogások ezen a napon. Jó étvágyat hozzájuk!

Ez is érdekelheti

Amit tilos fagyasztani

Korábbi blogcikkünk arról szólt, hogy milyen sokféle készételt lehet a fagyasztóba tenni, és ez milyen nagy segítség, amikor épp nincs idő főzni, és az ételrendelésről is lecsúsztunk. Ám vannak olyan fogások, amiket nem ajánlatos lefagyasztani, mert kiengedés után állaguk, vagy akár az ízük is megváltozik, és sokat veszítenek élvezeti értékükből. Az Interfood e heti cikke…