Hogyan ne rontsuk el?
Vannak, akik a konyha közelébe sem mernek menni, és még a tojásrántotta készítését is kihívásként élik meg, míg mások otthonosan mozognak a főzés világában, és rendszeresen izgalmas új receptekkel próbálkoznak. Mindkét tábor jár időnként úgy, hogy valami nem sikerül. Egy gyakorlott szakács is odaégetheti a húst, kifuttathatja a tészta levét, elsózhatja a levest. De vajon […]
A kávé egészséges alternatívái
Felmérések szerint a felnőttek 80%-a minden nap fogyaszt valamilyen koffeintartalmú italt. Kétség sem férhet hozzá, hogy ennek túlnyomó része kávé, hiszen a világ napi kávéfogyasztása meghaladja a kétmilliárd csészét. Érdekesség, hogy az egy főre jutó kávéfogyasztás bajnokai a skandináv országok, a vonatkozó lista első helyét ugyanis Finnország foglalja el – egy átlagos finn naponta majdnem […]
Négy étel, amivel felturbózhatod az immunrendszered
Sajnos mindenki életében vannak időszakok, amikor túl sok a munka és túl sok a stressz, ennek pedig az az eredménye, hogy az ember szervezete kimerül, és ilyenkor fogékonyabbak vagyunk mindenféle betegségre. Az ilyen nehéz időszakok után jó, ha tudunk tartani egy kis pihenőt, néhány olyan napot, amikor a semmittevésé a főszerep. Amellett, hogy pihenünk, érdemes […]
Melyik gyümölcsből fogyasztjuk a legtöbbet?
A gyümölcsök rendkívül népszerűek az egész világon, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek: ízletesek, azonnal fogyaszthatóak, tele vannak rostokkal és vitaminokkal, ráadásul nagy a nedvességtartalmuk, így egyszerre olthatjuk vele szomjunkat és éhségünket is. Számtalan felhasználási módja ismert a gyümölcsöknek, készíthetünk belőlük smoothie-t, szörbetet, jégkrémet, süteményeket, leveseket és főételeket, de akár különleges fogások […]
Friss fűszernövényt mindenkinek II.
A frissen szedett gyógy- és fűszernövények illata, aromája és hatása utolérhetetlen. Akinek fontos, hogy igazán egészséges és ízletes ételt tudjon főzni családja számára, annak érdemes időnként elővennie ezeket. Előző blogcikkünkből már kiderült, hogyan lehet mentát, citromfüvet, kaprot és petrezselymet nevelni egy kicsinyke teraszon vagy erkélyen – nem kell hozzá más, csak némi információ az adott […]
Fasírt csicseriborsóból? Igen, falafel!
Vannak olyan ételek, amelyek feladják a leckét a magyar háziasszonyoknak, ugyanis a mi étkezési kultúránkban nem igazán ismertek, így nem lehet a régi, jól bevált, édesanyáktól tanult receptekhez nyúlni. A csicseriborsó pont ilyen, nálunk csak kevesen ismerik, pedig rendkívül egészséges és sokféle módon elkészíthető alapanyag. A falafel az egyik legfinomabb csicseriborsó alapú étel, és teljesen […]
Észbontó érdekességek
Az ember azt gondolná, hogy mindent tudunk arról, amit megeszünk, hiszen az általunk fogyasztott alapanyagok többsége évtizedek óta az étkezési kultúránk részét képezi. Aztán leülünk egy baráttal vagy éppen kollégával ebédelni, és meglepetten tapasztaljuk, hogy olyan újdonságot tud mondani egy élelmiszerről, amire soha nem is gondoltunk. Ha Ön is szeretne vicces és érdekes sztorikkal megismerkedni, […]
Rukkola, az új évezred sztárzöldsége
Vannak olyan élelmiszerek, amelyek csak az elmúlt évtizedekben váltak elterjedtté hazánkban, ennek oka többek között a vegetáriánus és vegán életmód mind nagyobb térhódítása. A hagyományos ételek mellett egyre növekszik az igény a változatos alapanyagok iránt, sokan szívesen kísérleteznek új ízekkel. Az egyik legnépszerűbbé vált zöldség a rukkola, ami egy különleges ízvilágú salátaféle. Borsmustár A rukkola […]
Növényi tejek II.
Aki rendszeresen követi az Interfood blogját, annak biztosan feltűnt, hogy az elmúlt hetekben kiemelt témánk lett a vegán életmód. Az elmúlt évtized az egészségtudatosságról, a fenntarthatóságról szólt, egyre több ember érzi magáénak a húsmentes étrendet és életvitelt, egyre többen tartják fontosnak az egészségmegőrzést. Az Interfood folyamatosan monitorozza a megrendelői igényeket, ezért felvett étlapjára vegán fogásokat […]
Növényi tejek I.
Ahogyan azt már előző blogcikkünkben boncolgattuk, aki vegán étrendet követ, nem fogyaszt semmilyen állati eredetű élelmiszert, így a tojás mellett természetesen az állati eredetű tejek sem jöhetnek szóba. Igen ám, de vannak olyan ételek, amelyek elképzelhetetlenek tejpótló italok nélkül, sokan már a reggeli első kávét sem tudnák meginni tejpótló nélkül. A tejre érzékenyek és a […]