Blog

Szűrők
Méz

Mézkalauz

Mézkalauz

 

Nemhiába nevezzük a mézet folyékony aranynak, hiszen ősidők óta jó szolgálatot tesz a méhek által összegyűjtött különleges anyag az embernek. Édesíti ételeinket és italainkat, és számtalan módon gyógyítja az emberi testet. Manapság különféle mézek vannak forgalomban, de kevesen tudják, mi is köztük a különbség. Az Interfood ezen a héten a lekedveltebb mézfajtákat mutatja be, tartson Ön is velünk, és tudja meg, melyiket érdemes beszereznie.

 

A mézről általában

A mézeket két nagy csoportba sorolják a méhészek, az egyik nagy csoport a mezei méz, a másik a hegyi. A kettő között jelentős különbségek vannak. A mezei mézet korábban gyűjtik be a méhészek, ízük enyhébb, kevésbé jellegzetes, mint az erdei fajtáké. Főként a repce, a lucerna, a lóhere és a koronahere virágzása idején szorgoskodnak a méhek, amiből aztán méz lesz. A másik nagy csoport a hegyi méz, melynek fajtái erőteljesebb ízűek és jóval sötétebb színűek, több bennük a nyomelem és a vitaminok. Sok esetben a méhészek előre kiválasztott területekre szállítják a méheket, a szorgos kis rovarok így tudják létrehozni azt a mézfajtát, amely nagy mennyiségben tartalmazza az adott növény pollenjét. Ezek alapján megkülönböztetünk számos fajtamézet, ezek közül mutatunk be néhányat.

 

Hársméz

A hársméz illata és színe eltérő lehet, találhatunk egészen világos színűt, de zöldes árnyalatút és sötétbarnát is. Jellegzetes illata és aromája van. A népi gyógyászat idegesség, ingerlékenység csillapítására ajánlja, de az álmatlanságban szenvedőknek is jó szolgálatot tehet, ha az esti órákban fogyasztanak belőle egy keveset.

 

Akácméz

Az akácméz ára igen magas, ennek ellenére a legkedveltebb mézfajták közé tartozik. Színe szép világos és áttetsző, illata és íze kifejezetten édes. Állaga folyós, ezért ezt a legkönnyebb kenyérre vagy más pékárura csorgatni. Erőteljes nyugtató hatással rendelkezik, torokgyulladás és bélgyulladás esetén kiváló gyógyír a testnek.

 

Napraforgóméz

A napraforgóméznek erőteljes illata és színe van, igazi aranysárga mézfajta. Erőteljes vizelethajtó hatással rendelkezik, de évezredek óta ismert lázcsillapító és izzasztó hatása is.

 

Repceméz

A repceméz talán kevésbé népszerű, éppen ezért ára is alacsonyabb, ennek köszönhetően az élelmiszeripar főként ezt a mézet használja. Színe világos, íze kevésbé aromás. Gyorsan kristályosodik, nem marad hosszú ideig folyós még a bontatlan üvegekben sem.

 

Gesztenyeméz

A gesztenyemézet már messziről fel lehet ismerni, ugyanis sötét, barna színe kitűnik a többi méz közül. Íze is jellegzetes, kissé kesernyés, illata pedig sokakat elriaszt. Bár íze nem kifejezeten megnyerő, az emberi szervezetre gyakorolt hatása azonban annál inkább, hiszen kifejezetten gazdag ásványi sókban és nyomelemekben. Izzasztó és köptető hatása miatt felső légúti betegségek kezelésében különösen hatékony. Fogyasztását ajánlják vérszegénység esetén is.

 

Étkezzen egészségesen, fogyasszon sok mézet, ebédjét pedig rendelje meg az Interfoodtól! Interfood – a garantált minőség!

Ez is érdekelheti

vargabéles

Mitől varga a béles?

A vargabéles évtizedeken keresztül az iskolai menzák és a vendéglők sztárja volt, ezért annyit mindenki tud róla, hogy édes-túrós, mazsolás finomságról van. Azt már kevesebben tudják, hogy miről kapta a nevét, egyáltalán mit jelent az, hogy béles, és miért éppen varga? Az Interfood csapata most elindult kideríteni, mi is az igazság! Tartson velünk, ha Ön…