Gondolta volna, hogy szinte biztosan van olyan élelmiszer az Ön háztartásában is, amit helytelenül tárol? Az, hogy mit teszünk hűtőbe, azonban belül is hova, mi kerül a kamra polcára, és mi a konyhaszekrény könnyen hozzáférhető pontjára, egy beköltözés után szinte azonnal kialakul, és többnyire végleg úgy is marad. Hiszen a megszokás nagy úr, nehezen engedünk belőle. Pedig időnként muszáj. Ezen a héten az Interfood lerántja a leplet a helytelenül tárolt élelmiszerekről, és segít abban is, hogy hol lenne érdemes tartani őket.
Hagyma és fokhagyma
A vöröshagymát és a fokhagymát nem érdemes hűtőbe tenni, mert ott hamar megrohadnak. Napfényes helyre sem szabad tenni őket, mert ez esetben hamar csírázásnak indulnak. Ezért a legjobb hely a hagymák számra a kamra polca, ahol sötétben vannak, és jól szellőznek.
Csöves kukorica
Már nem kell olyan sokat várni a friss, főtt kukoricára, a nyár egyik legjellegzetesebb ízére. Sokan szokták a kamrában tárolni, de ez nem a legjobb megoldás, ugyanis ha nem kerül azonnal felhasználásra, a meleg hatására elveszti cukortartalmának nagy részét. Hűtőbe vele!
Tortilla lapok
A tortillát eredeti csomagolásában tehetjük nyugodtan a kamra polcára. Felbontás után viszont a hűtőben van a legjobb helye, különben hamar penészedésnek indulnak a lapok. Hűtőben hetekig eltarthatóak.
Mogyoróvaj
A mogyoróvaj rendkívül sűrű anyag, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen, hiszen csak így tudjuk szépen elkenni a kenyéren. A hűtő nem ideális hely számára, mert ott kőkemény lesz, és egyébként is indokolatlan hűtőbe tenni, hiszen nem gyorsan romló élelmiszerről van szó. A kamra polca vagy egy sötét konyhaszekrény pont jó hely lesz neki.
Lekvárok
A lekvárok bontatlan állapotban állhatnak bárhol, többnyire a kamrában szokás őket tárolni. Felbontás után viszont muszáj őket hűtőbe tenni, ahol hónapokig megőrzik frissességüket.
Paradicsom
A paradicsomot nem szabad hűtőbe tenni, mert az alacsony hőmérséklet megváltoztatja a szerkezetét, és a paradicsom elveszti ízét, vízízűvé válik. Ha nem éri közvetlen napfény, maradhat bárhol, akár a konyhapulton is.
Dinnye
Nyáron a hideg dinnye az egyik legjobb hűsítő, ezért szinte mindenki hűtőben tárolja. Pedig jó, ha tudjuk, hogy a túl alacsony hőmérséklet károsítja a szerkezetét. Ezért az egész dinnyék legjobb helye a hűvös kamra, felvágás után pedig mehet a hűtőbe, de csakis a hét foknál magasabb hőmérsékletű hűtőpolcra.
Burgonya
A burgonyát szinte senki sem szokta hűtőbe tenni, ami nagyon helyes, mert ez kifejezetten veszélyes lehet. A krumpliban sok keményítő található, ami hűtőben tartva cukorrá alakul, és a burgonyában található vegyületekkel együtt akár rákot is okozhat. A krumplit soha ne tegyük a hűtőbe!
Ugye Önnek is tudtunk újat mondani? Ha szeretne egy kicsit pakolászni, rendezkedni a kamrában, rendet tenni a hűtőben, de fél, hogy túl sok időt elvesz, az Interfood tudja a megoldást. Rendelje ebédjét házhoz, nyerjen egy kis időt és rendszerezze újra otthonát!
