Blog

Szűrők
dió

De jó a dió!

Sajnos a szakemberek szerint a dióburok-fúrólégynek köszönhetően az ideit diótermés katasztrofálisnak ígérkezik, ezért várhatóan ismét az egekben lesz a dió ára. Ennek ellenére az igazi őszi hazai termésmustrát nem ejthetjük meg a dió nélkül, hiszen jellegzetes csonthéjas gyümölcsünk, amely szerves részét képezi a magyar gasztronómiának. Tartson az Interfooddal, és tudjon meg meglepő dolgokat a dióról.

– A dió sokáig ritkaságnak számított, csak a karavánoknak köszönhetően jutott el messzi vidékekre, ám ára igen borsos volt. Később a tengeri kereskedelem révén terjedt el az egész világon, és vált rendkívül népszerűvé.

– Noha Anglia soha nem termesztetett diót kereskedelmi célokra, mégis elhíresült világszerte az „angol dió.” Hogyan lehetséges ez? Az angol kereskedők szállították el a diót a világ számos kikötőjébe, ezért ragadt rá az „angol dió” elnevezés.

– A diófa nagyméretű, lombhullató fa, amelynek magassága 25–-35 méter, a törzse pedig legfeljebb 2 méter átmérőjű. Általában rövid törzsű és széles koronával rendelkezik, bár az erdei diófák magasabbak és keskenyebbek a napfényért folytatott folyamatos harc miatt.
Fényigényes faj, amelynek teljes növekedéséhez sok napfényes órára van szükség. Éppen ezért nem kedvez neki az angliai időjárás.

– A dió az összes csonthéjas gyümölcs közül a legtáplálóbb. 654 kalória van 100 gramm dióban.

– A dióolaj kereskedelmi forgalomban kapható, és elsősorban élelmiszer-összetevőként használják, leginkább salátaöntetek összetevőjeként találkozhatunk vele.

– A diót az ősidőkben az „agy táplálékának” nevezték, talán azért, mert a dió húsa tekervényes és göcsörtös megjelenésű, mint az emberi agyé. Emiatt hosszú időn keresztük az intelligencia szimbóluma volt, ami arra a meggyőződésre vezetett, hogy valóban növeli az ember intelligenciáját. Bár ez a felvetés nem nyert bizonyítást, a legújabb tanulmányok mégis azt mutatják, hogy rendszeres fogyasztása segíti az agy működését.

– Kína a világ legnagyobb diótermelője, a világ diókészletének közel felét ők állítják elő.

– Bár a kereskedelmi dióültetvények várható élettartama általában 60-100 év, kedvező körülmények között a diófák 300 évet is élhetnek.

– Kínában évtizedeken keresztül gyakori volt, hogy a politikai vezetők két diót forgattak a tenyerükben, tárgyalások közben is azokkal játszottak, forgatták őket. Ennek egyik oka a vérkeringés fokozása, a másik pedig az, hogy valami különleges oknál fogva a két dió státusszimbólumként szolgált.

Ha Ön is szívesen enne most valami finom diós ételt, keresse az Interfood weboldalán étlapunkat, ahol szerepel a diós metélt, a diós palacsinta csokiöntettel és a diós kéregben sült pulykamell vegyes salátával. Válasszon közülük, mi pedig házhoz visszük Önnek.

Ez is érdekelheti

paleo-diet-mindenkinek

Paleo mindenkinek

Közel tíz éve hódít hazánkban a paleolit táplálkozás, ami egy étkezési trend esetében elég hosszú idő ahhoz, hogy le lehessen vonni a megfelelő következtetéseket annak előnyeiről és esetleges hátrányairól. Cikkünkben segítséget szeretnénk nyújtani azoknak, akik ismerkednek ezzel a napjainkban igen népszerű gasztronómiai irányzattal. Egyre több kutatás bizonyítja, hogy meglepően sok ember szenved úgynevezett civilizációs betegségekben,…