Blog

Szűrők

Amit a vajról tudni érdemes

Mióta a margaringyártás fellendült, és a margarin beférkőzött az otthonokba, a vaj használata ezzel egyidejűleg visszaszorult. Ennek legfőbb oka kétségtelenül a vaj ára, ami jóval magasabb, mint a margariné, de hátrányai közé tartozik az is, hogy hidegen nehezebben kenhető. A köznyelvben sokszor keveredik a két fogalom, gyakran szinonimaként használják a vaj és a margarin szavakat. Ám a két élelmiszer korántsem azonos, hiszen míg a margarin növényi eredetű, addig a vaj tejből készül, vagyis állati eredetű. Teljesen más az összetételük, csak abban azonosak, hogy főként kenyérre kenve fogyasztjuk őket. Az Interfood e heti a cikkében górcső alá veszi ezt az egészséges kenőanyagot.

Miből készül?

A vaj állati eredetű zsiradék, ami az órákon keresztül állni hagyott tej felszínén keletkezett tejszínből készül. Főként tehéntejből készítik, de létezik bivaly-, juh- és kecsketejből készített vaj is. Európában kevesen ismerik az utóbbiakat, nálunk a vajat hagyományosan tehéntejből csinálják.

Hogyan készítik?

A vajkészítés hagyományosan köpüléssel történik, mely során a tejszínt és a tejfölt, ami tejzsírt tartalmaz, erős mechanikai hatásnak teszik ki. A mozgás, azaz köpülés hatására kicsapódnak a tejzsír részecskéi, amit aztán szűréssel különválasztanak az írótól. Természetesen ma már nagyüzemi keretek között, jóval korszerűbb módszerekkel és nagy mennyiségben készítik a vajat.

Teavaj

Kicsi, nehezen kenhető, kissé vizes, mi az? Bizony, a teavaj. Ahhoz, hogy egy terméket teavajnak lehessen nevezni, legalább 80%-os zsírtartalommal kell rendelkeznie, míg a víztartalma a 19%-ot is elérheti. Ezért fordulhat elő, hogy amikor levágunk belőle egy darabot, a késünkön zsíros-vizes elegyet fedezünk fel.

Márkázott vaj

Magas minőségű vaj, melynek zsírtartalma szintén minimum 80%, de a víztartalma csupán 16% lehet.  Ezzel el is éri a legmagasabb minőségű vaj elnevezést – ha tehetjük, ilyet vásároljunk, hiszen ízben is ez a legjobb.

Hogyan tároljuk a vajat?

A vaj szobahőmérsékleten nem tartható el sokáig, ezért a legjobb hűtőbe tenni. Ebben az esetben kissé megkeményedik, és nehéz kenyérre kenni. Ezért fogyasztás előtt érdemes egy órán át szobahőmérsékleten tárolni, így könnyedén el tudjuk kenni a kenyéren. Ha nem szeretjük a zsíros papírba visszacsomagolni, beszerezhetünk egy vajtartót, amit kifejezetten erre a célra gyártottak, ennek segítségével kulturáltan és tisztán tudjuk a vajat használni nap mint nap – éljenek a praktikus konyhai fortélyok!

Azt már tudja, hogy mit kenjen az esti friss kenyérre, de a holnap ebéd még okoz némi fejtörést? Ha gyors és egyszerű megoldásra vágyik, mi tudunk egyet. Rendelje ebédjét házhoz az Interfoodtól, és várja hátra dőlve a futárt. Válassza az Interfoodot, a mindig megbízható társat!

Ez is érdekelheti

turos-csusza

Csusza – az étel, amely csúszik. Mindig.

„Ízes, tejfölös, töpörtős, kövér.” Móricz Zsigmond Tragédia-jában az így jellemzett túrós csusza követi a húslevest a lakodalmi menüsorban. A leírás a tökéletesen elkészített fogás irodalmi megfogalmazása, pedig Móricz nem is kóstolhatta az Interfood csuszáját… Krúdynál, az Isten veletek, ti boldog Vendelinek-ben, egy nem jól sikerült csusza tűnik fel, Petőfinek pedig híresen kedves étele volt. Casanova,…