Blog

Szűrők

Tiltólistás dolgok a konyhában

Vannak dolgok, szokások az életünkben, melyeken nem gondolkodunk, egyszerűen csak csináljuk, hiszen így láttuk és tanultuk szüleinktől, az ő szüleik is így csinálták, és másoknál is ez a szokás. Eszünkbe sem jut megkérdőjelezni, hogy jól van-e úgy, lehetne-e másképpen. Konyhánk felszerelésekor azonban nem árt tudatosnak lenni, főleg ha éppen új otthonba költözünk, és van lehetőségünk változtatni. Az Interfood az új esztendőre egy hasznos konyharendszerező és átszervező cikket hozott kedves olvasóinak.

Egyszer használatos fűszermalmok és előre töltött fűszertartók

Praktikusnak tűnhetnek, hiszen nem kell azon gondolkozni, hogy milyen fűszertartót vásároljunk, csak megvesszük az előre feltöltöttet és már kész is. Az egyszer használatos fűszermalmokkal éppen az a baj, hogy nem lehet őket utántölteni, így gyakran keletkezik velük hulladék, ami teljes mértékben elkerülhető, ha tölthető verziót választunk. Az előre töltött fűszeres üvegcsékkel pedig az a probléma, hogy nem friss a bennük található fűszer. Sokkal jobb, ha kis méretű üvegcséket vásárolunk, és mi magunk töltjük őket, amikor kiürülnek.

Sötét színű ételtartók

Hasznos, ha vannak jól záródó élelmiszertartóink, hiszen segítségükkel rend és tisztaság lesz a konyhában, nem kell félnünk a molyoktól és az alapanyagok szétszóródásától. Ha viszont nem átlátszóakat választunk, könnyedén megfeledkezünk azokról a hozzávalókról, amelyek nincsenek mindennapos használatban. Ezért érdemes átlátszó tárolókat használni vagy felcímkézni mindent.

Sérült edények

Biztosan akad minden háztartásban egy-egy sérült zománcú régi fazék, egy bevonatos serpenyő, ami már kissé karcos, vagy egy olyan lábas, aminek csak egy füle van már. Hiába voltak kedvenc darabjaink, ezektől mihamarabb érdemes megválni, mert bizony veszélyt jelentenek egészségünkre. A lekopott bevonat egészségkárosító, a félfülű fazekak pedig balesetveszélyesek – félre tehát a nosztalgiával, próbáljunk praktikusak lenni a konyhában.

Elhasználódott mosogatószivacs

Nem csak csúnya látvány, de veszélyes is. Mivel a szivacs folyton nedves, kiváló melegágya lehet a kórokozóknak. Természetesen nem lehet mindent moshatógépben mosni, és bizony a konyhai kefe sem jó mindenre, de a szivacsot nagyon fontos rendszeresen cserélni. Amint kezd rajta látszani a használat, ki vele, tegyünk ki helyette egy újat.

 

A konyha rendben tartása mellett a másik nagy feladat a mindennapos főzés megszervezése, kitalálása. Ha Önnek sincs kedve ezzel bajlódni, és néha jól jönne egy-egy főzésmentes hét, az Interfoodnál a legjobb helyen jár. Rendelje házhoz finom ételeinket, lakjon jól finomságainkkal!

Ez is érdekelheti

tavaszi-rizotto

Brokkolis-sonkás rizottó: olasz gyökerek, magyaros tálalás

Sokszor, sok helyen elmondták már: a világ legsikeresebb, legtöbb nemzet asztalára adaptált konyha az olaszoké. Van egyáltalán sarka ennek a földgolyónak, ahol ne lehetne pizzát kapni? Ahol ne vehetnénk spagettit? Van ember, akinek ne ragyogna fel a tekintete, ha azt hallja: tiramisu…? Ráadásul ez a csak a jéghegy csúcsa! Ahogyan a nagy kiterjedésű országok gasztronómiája…