Blog

Szűrők

Lencsefőzelék fasírttal

A lencsefőzelék az európai kultúrkör legrégebbi ételei közé tartozik, hiszen már az Ószövetségben is említést tesznek róla. Valószínűleg sokan ismerik Ézsau és Jákob, a két egymástól nagyon különböző ikertestvér történetét, akiknek sorsát egy tál lencse változtatta meg. A Biblia szerint a vadászatban jeleskedő, erős testalkatú, szőrős Ézsau egy nap farkaséhesen tért haza, Jákob pedig rávette, hogy egy tál lencséért mondjon le elsőszülöttségi jogáról, később pedig apjuk, a haldokló Izsák áldását is megszerezte, kisemmizve ezzel bátyját. A történet számos nyilvánvaló tanulsággal szolgál, ám a „legfontosabb” közülük, hogy egy finom lencsefőzelék lehet olyan ellenállhatatlan eledel, hogy azért az ember akár a jövőjét is hajlandó feláldozni.

Ebben persze nincsen semmi meglepő, hiszen a lencse rendkívül tápláló étel, étrendi hatása a borsóénál és a babénál is jobb, és mivel nagy százalékban tartalmaz könnyen emészthető fehérjét, ezért nem terheli meg a gyomrot. Sok helyen lisztet készítenek belőle, és más ételek alkotórészeként használják, nálunk leginkább leves vagy főzelék formájában ismert.
A lencse elkészítésekor érdemes ügyelnünk arra, hogy mivel erősen puffasztó étel, ezért első főzőlevét érdemes leönteni és csak a második főzőlevet ízesíteni. Általában sós vízben, babérlevéllel és ecettel szokás főzi. Összefőzhetjük vöröshagymával, de lehet tejföllel vagy mustárral is gazdagítani a főzeléket, így még ízletesebb lesz. A lencseételek berántásánál ügyelnünk kell arra, hogy ne legyen túl sűrű a rántás, hiszen a lencse főzés közben önmagában is sűrűsíti a főzőlevét. Aki idegenkedik a rántástól, az önmagával is sűrítheti a főzeléket, egyszerűen csak ki kell venni egy kis adagot belőle, összeturmixolni, majd hozzákeverni az ételhez. Ez utóbbi módszer jóval egészségesebb a lisztes rántásnál, ami a régi, szegényesebb, spórolósabb magyar konyha hagyatéka.
A lencsefőzeléket számos feltéttel tálalhatjuk. A húsok közül remekül illenek hozzá a füstölt húsok, a különféle sült húsok, a fasírt, a sült virsli, a sült kolbász. A kevésbé húspártiak vagy éppen vegetáriánusok ehetik főtt tojással, tükörtojással, rösztivel, burgonyakrokettel, esetleg zöldséges fasírttal.

A vegetáriánus konyha alapétele a lencse, de a cukorbetegeknek is remek ebéd lehet, mert lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz. Az Interfood étlapján minden héten megtalálható a lencsefőzelék, ezért főznünk sem kell, ha megkívánjuk, elég egy egyszerű ebédrendelés, és máris asztalunkra varázsolja az ételfutár.

Ez is érdekelheti

Energianövelés zöldségekkel és magvakkal

Sokan nem is sejtik, hogy étkezésük mekkora hatással van egész napos energiaszintükre. A rosszul megválasztott élelmiszerek nem adnak megfelelő energialöketet, vagy éppen túlterhelik a szervezetet, ezért nyomottnak, fáradtnak érezzük magunkat, miután elfogyasztottuk őket. A megfelelő energiaszint fenntartásának legegyszerűbb módja, ha étrendünk kiegyensúlyozott, sokféle friss zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz, valamint nem nélkülözi a fehérjét és a…