Blog

Szűrők

Holstein szelet

Akárcsak a Jókai bableves vagy a Pavlova torta, a Holstein szelet is egy létező személy nevét őrzi. Bár Holstein egy német tartomány neve is, amely az Elba és az Eider folyó között helyezkedik el, és az úgynevezett Holestein-frízről, az egyik leggyakoribb tejhasznú tehénfajtáról híresült el, az étel névadója mégsem ez a földrajzi hely volt, hanem Friedrich von Holstein, aki diplomáciai ügyekben és a konyha világában egyaránt járatos személynek számított. Berlin híres Borchardt étteremében készíttette el magának az első Holstein-szeletet. A fogásnak akkora sikere lett, hogy Európa szerte népszerű étel vált belőle, és azóta sem hiányozhat a magukra adó éttermek étlapjáról, így az Interfood kínálatából sem.

A hazánkban elterjedt verzió persze lényegesen leegyszerűsödött az eredeti recepthez képest, manapság a legtöbb étteremben ezt a fogást kérve egyszerű natúr hússzeletet kapunk tükörtojással tálalva. Friedrich von Holstein azonban ennél jóval gazdagabban álmodta meg önmagának az ételt, abban ugyanis szerepet szardellafilé, kaviár, kapribogyó, lazac és szardínia is. Ráadásul a német ínyenc kedvencét kizárólag borjúszeletből lehetett elkészíteni. Az eredeti recept szerint a hússzeletet megsózzuk, megborsozzuk, lisztben megforgatva szép pirosra sütjük, ezt követően pedig egy kis vajat olvasztunk a tetejére, majd arra helyezzük a tükörtojást, amit kapribogyóval és szardellafilével szórunk meg a végén. Közben vajjal megkent pirítóst készítünk, melyre szardíniát, kaviárt és lazacot helyezünk. A vajas és halas pirítós tetejére kerülnek a tükörtojásos hússzeletek. Köretként pedig hasábburgonyát és párolt babot tálalunk fel.
A fentieket olvasva két megállapítást is tehetünk. Az egyik, hogy a húsétel névadója meglehetősen éhes lehetett, amikor megálmodta és megrendelte ezt az ételkülönlegességet, ugyanis kiadós fogást sikerült összeállítania. A másik pedig, hogy biztosan nem volt ismeretében a paleolit táplálkozásnak. Mi azonban szeretnénk azoknak is kedvezni, akik a paleo konyha útmutatásai alapján szeretnének étkezni, és kedvelik ezt a nevezetes ételt, így burgonya és bab helyett tavaszi ízű friss salátát kínálunk a Holstein-szelet mellé, ami kínai kelből, jégsalátából, paradicsomból, uborkából és sárgarépából áll.

Az Interfood ételfutár hétről-hétre megbízható minőségű paleolit menüvel kedveskedik megrendelőinek, melyek tartalmaznak ízletes leveseket, kiadós főételeket és különleges desszerteket. Az Interfood ételfutár szakácsa úgy készíti el ezt a tartalmas fogást, hogy minden elemében megfeleljen a paleolit konyha kritériumainak. Rendelje meg tőlünk, mi pedig örömmel házhoz szállítjuk Önnek!

Ez is érdekelheti

szárnyas rakott zöldbab

Szárnyas rakott zöldbab (pulykamell)

A rakott ételeknek komoly hagyománya van Magyarországon, jellegzetes menzai és otthoni ételek, a legtöbb háziasszony rendszeresen készíti őket. Nagy előnyük, hogy kiadósak, így laktató egytálétel készíthető viszonylag kevés hozzávalóból. Időtakarékosnak ugyan nem mondhatóak, mert minden összetevőt előre el kell készíteni, és utána még a sütési idővel is számolnunk kell, de megéri nekifogni, az ízükkel ugyanis…